Állásbörze: Keress egy standot, hogy jól keress!

Minden eddiginél több stand és kiállító várta az érdeklődőket a Nyíregyházi Egyetem és a Kelet-Magyarország Állásbörzéjén szeptember 17-én. A rendezvény az elmúlt években a régió egyik legfontosabb munkaerő-piaci találkozójává nőtte ki magát. A börzén a térségben működő foglalkoztatók mellett számos képzőintézmény is bemutatja lehetőségeit. Érdeklődőkben idén sem volt hiány, több, mint ezer látogató érkezett a nyíregyházi campusra, ahol ötödik alkalommal szervezték meg az egyetem és a napilap közös programját.

Az eseményen ötven foglalkoztató és képzőhely mutatkozott be, amelyek a Bessenyei Aula mellett idén először egy külső rendezvénysátorban is helyet kaptak. Dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke a megnyitón elmondta: az intézmény húsz éve szervez Állásbörzét. A Kelet-Magyarországgal együttműködésben az elmúlt három évben ez az ötödik ilyen fórum. Hozzátette: a rendezvényen a jövő munkavállalói találkozhatnak a térségben működő cégekkel, ami hozzájárulhat a régió megtartó erejének növeléséhez. Ez a feladat a város és a vármegye mellett az egyetem számára is kiemelt jelentőséggel bír. Az intézmény számára fontos a „hagyomány és az innováció”. E két érték menték gondolkodva minden olyan képzést, amely a hallgatók és a piac számára keresett, tradicionális szakjai az intézményenk, továbbra is meghirdet az egyetem, e mellett ugyanakkor a megújuló képzési paletta a kor kihívásainak megfelelő piacképes tudást nyújt az itt tanulóknak. Az intézmény elnöke szerint hálás feladat egy sikeres rendezvény házigazdájának lenni. Ez a siker többek között abban is mérhető, hogy nemcsak a kiállítók, az érdeklődők száma is évről évre emelkedik.  

Az online térből kilépve a foglalkoztatók és az érdeklődők személyes benyomást is szerezhetnek egymásról és akár sikeres alkut is köthetnek - Dr. Gégény Zoltán a vármegyei kormányhivatal igazgatója úgy véli, ez az egyik legfőbb hozadéka a rendezvénynek.  A szakember hozzátette: az elmúlt évtizedben rohamos fejlődésnek indult a térség. Az ipari parkok bővítésének köszönhető, hogy eddig ismeretlen iparágak képviselői is megjelentek a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc gazdasági tengelyen. Emiatt a régióban magasan képzett, jól kvalifikált munkaerőre lesz szükség a fizikai és a szellemi munkakörökben egyaránt.   

Seszták Oszkár a vármegyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy az elmúlt tizenkét évben az ipari kibocsátás a négyszeresére, az egy főre jutó GDP pedig két és félszeresére nőtt ebben a térségben. A vármegye, mint mondta, jelentős tartalékokkal rendelkezik a munkaerőpiac és az innováció területén. Ezek kiaknázásában nyújt partnerséget a Nyíregyházi Egyetem. Seszták Oszkár a vármegyei önkormányzat egyik legfontosabb több szereplős programját is kiemelte. A paktumon belül hét és fél milliárd forintból foglalkoztatási-és gazdaságfejlesztési együttműködések támogatását, képzési programok indítását is tervezik, segítve ezzel a fiatalok helyben tartását.  

Az Állásbörzét a szervező Kelet-Magyarország napilap főszerkesztője, Nyéki Zsolt nyitotta meg, aki elmondta: 2022-től már évente kétszer, ősszel és tavasszal is várta a munkaerő-piaci szereplőket, és a képzőhelyeket a nagyszabású rendezvény. A látogatókat arra bíztatta: Keressenek egy standot, hogy aztán jó sokat keressenek!

A börzére középiskolások és egyetemi hallgatók is szép számmal érkeztek. Halász Henrik a Wesselényi Miklós Technikumban informatika és rendszeralkalmazás üzemeltető technikusnak tanul. A fiatal jövő szeptembertől a Nyíregyházi Egyetemen tervezi a továbbtanulást. „Egy ismerősöm mondta, hogy itt nagyon jó az informatika képzés, modern körülmények között zajlik és az oktatók is kedvesek a diákokkal. Nekem ez már most plusz pont. Ráadásul nyíregyháziként kollégiumra vagy albérletre sem lesz szükségem az egyetemi évek alatt.”

Több olyan hallgató is volt, aki gazdálkodási és menedzsment szakosként gyakornoki pozíciókat keresett a térség munkáltatóinál. A fiatalok a személyes kapcsolatépítés mellett önéletrajzot is hagytak a számukra érdekes foglalkoztatóknál. Pletyák Dávid elsőévesként még főként diákmunkákat keresett, de már a börzén megjelent bankok nyitott pozícióit is szemügyre vette.

A Kelet-Magyarország és a Nyíregyházi Egyetem közös Állásbörzéje a tervek szerint tavasszal újra várja a kiállítókat és az álláskeresőket.

 

Az eseményről beszámolt a Kelet-Magyarország és a szon.hu is: https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2024/09/tobb-szaz-allast-kinaltak-a-b…

A Kölcsey Televízió riportját itt tekinthetik meg: https://kolcseytv.hu/hir/allasborzet-tart-a-nyiregyhazi-egyetem

A Nyíregyházi Televízió és a nyiregyhaza.hu portál beszámolója itt olvasható: https://www.nyiregyhaza.hu/post/tobb-mint-40-kiallito-varta-az-erdeklod…

 

A Nyíregyházi Egyetem honlapjának képtárában több fotót is találnak az eseményről: 

https://www.flickr.com/photos/nyiregyhaziegyetem/albums/